Erre senki nem számított: elszabadult a pokol a Nagykörúton a villamospálya átépítése miatt. A buszoknak félig az úttesten alvó részeg emberek, a buszsáv határára telepített éttermi teraszok és az úthibák között kell szlalomozniuk, miközben a szabálytalanul biciklizők és a tilosban parkoló autók, turistabuszok, áruszállítók okozta vészhelyzeteket is ki kell védeniük - hívja fel a figyelmet közleményében a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, miután hivatalos csatornákon hiába kért segítséget.
Naszályi Gábor, az érdekképviselet elnöke többször is felszólította a BKV vezetését, hogy ha másként nem megy, kérjenek hatósági segítséget a helyzet rendezéséhez addig, amíg az nem késő. Szerinte ezt addig meg kéne tenni, amíg az első baleset meg nem történik. A fent ismertetett extrém helyzetek miatt aggódnak, és állítják, az időnként szürreális állapotokkal már naponta szembesülnek a sofőrök a nagykörúti felújítási területen.
A körülmények miatt az építési szakaszon a tervezettnél is hatványozottan több a probléma, naponta alakul ki életveszélyes helyzet, s a vártnál jóval több teher hárul a járművezetőkre - mondja az elnök, aki azt is közölte, a szakszervezet többször kérte a cégvezetést, hogy tegyen valamit a megoldás érdekében, s ha kell, akkor kérjen segítséget a rendőrségtől a közlekedés biztonságos feltételeinek a megteremtése érdekében, ám a BKV elhárítja magáról a felelősséget, és a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK) irányítja a szakszervezetet.
Érdemben azonban ott sem foglalkoznak a buszsofőrök észrevételeivel, miközben a rendőrség sem tud - vagy nem akar - kiemelt ellenőrzést biztosítani a kritikus területen. Az EKSZ ezért most nyilvánosan is felkéri az illetékeseket, hogy intézkedjenek, mert bármikor bekövetkezhet szerintük egy súlyos baleset.
A fotó forrása: Katona Vanda/Napi Gazdaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Újabb áldozata van az újvidéki tragédiának
