Dávid Ferenc közgazdász kifejtette, a kabinet a korábbi haviról napi elszámolásra tért át ez évtől, ami azt jelenti, hogy az idősotthonok lakóinak éves szinten átlagosan 30-40 ezer forinttal kell többet fizetniük ellátásukért - idézi az MTI.
Elfogadhatatlannak nevezte ezt a változtatást, mert több tízezer kiszolgáltatott, nagyrészt tartósan beteg embert érint, ráadásul a kabinet "fű alatt", az érintettek bevonása nélkül hajtotta végre a módosítást. Az idősotthonok lakói ráadásul további drágulásra számíthatnak az infláció emelkedésével - tette hozzá a DK szakértője.
Barkóczi Balázs, az ellenzéki párt szóvivője kérdésekre válaszolva azt mondta, az elmúlt időszakban a DK-ba átlépő szocialista polgármesterek esete is azt mutatja, hogy sokak számára vonzó a DK növekedési potenciálja. A szóvivő megerősítette, a DK továbbra is nyitott kapukkal várja azokat, akik velük képzelik el politikai jövőjüket, reményeik szerint pedig 2022-ben az ellenzék megerősödő, "oszlopos" tagjaként segíthetik a jelenlegi kormány leváltását.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le