Tavaly decemberben negyedével kevesebb gáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban, ezt az Energiaügyi Minisztérium közölte a múlt héten. A fogyasztáscsökkenést elsősorban az enyhe időjárás okozta, de szerepet játszottak benne az országszerte bevezetett takarékossági intézkedések is, amelyekre a kormány szólította fel az önkormányzatokat - írja a hvg.hu.
A cikk szerint leginkább az ellenzéki vezetésű városok jártak rosszul ezzel.
A korábbi szerződésben lekötött, ám fel nem használt gázmennyiség után Miskolc távhőcégétől októberre 89,5, novemberre 85 millió forint, a Szegedi Hőszolgáltató Kft-től októberre 90, decemberre pedig 100 millió forint kötbért követel az állami energiacég, az MVM Zrt.
A hódmezővásárhelyi távhős cég novemberre 8 milliós kötbért kapott, és úgy készül, hogy decemberben is fizetnie kell majd, mivel az enyhe időnek köszönhetően gázt spórolt.
Korábban is létezett a kötbér, de akkor az egész fűtési szezonra számolták ki, tavaly ősszel viszont havi elszámolást vezettek be, így előfordulhat, hogy ha februárban majd többet kell fűteni, akkor pedig a kvóta túllépéséért fizethetnek büntetővámot a távhőcégek.
A portál kíváncsi volt, hogy tavaly október óta hány távhőszolgáltatót köteleztek már kötbér megfizetésére, illetve hogy összesen mekkora összeget tesz ki a lekötött gázmennyiség fel nem használása miatt kiszabott kötbér, de ezeket a kérdéseket az MVM „üzleti titkok”-ra hivatkozva nem válaszolta meg.
Azt ugyanakkor megírta az állami energiacég, hogy a gázszerződések tartalmazhatnak a szerződött mennyiségtől akár jelentősen eltérő toleranciasávokat is, ha ezen belül marad a gázfogyasztás, akkor nem számolnak kötbért;
ősszel több távhőszolgáltatónak is felajánlották, hogy módosíthatnak az igényelt, szerződésben rögzített, lekötött földgázmennyiségen.
A hvg.hu megkeresésére ugyanakkor több városi távhőszolgáltató is közölte, hogy eddig nem kellett kötbért fizetnie az enyhe tél ellenére sem. Ezek közül a legérdekesebb annak a Szekszárdnak az esete, ahol novemberben simán nyert a fideszes polgármesterjelölt egy időközi választáson.
A Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. tavaly októberben alulvételezte a gázt – vagyis a szerződésben lefoglalt mennyiségnél kevesebbet használt el – mégsem büntették meg. A lap rákérdezett a cég ügyvezetőjénél, hogy mi lehet ennek az oka, úgy kötötték-e a megállapodást, vagy módosították-e időközben a korábbi szerződésüket, de Csukle Tibor kedden azt írta:
mi sem tudjuk, hogy miért nem számlázott mindeddig az MVM
A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. és a veszprémi VKSZ Zrt. egyaránt azzal magyarázta, hogy nem kellett kötbért fizetnie, hogy a szerződésben vállat kereten belül tudott maradni.
A VKSZ még azt is elárulta, hogy szerződésük szerint az előre lekötött gázmennyiség toleranciasávja +/-25 százalék. Bár októberben, novemberben és decemberben is „jelentős gázfelhasználás csökkenést realizáltak” Veszprémben, de egy „meghibásodás miatt felborult energiamix változásból kifolyólag” szerencsére egyik hónapban sem kerültek az alsó limit alá.
A pécsi PÉTÁV Kft. a „rendkívül alacsony” (a teljes hőenergia vásárláshoz képest 1 százalék alatti) gázkitettségével magyarázta, hogy nem kötbérezték meg, a székesfehérvári SZÉPHŐ Zrt. pedig csak annyit közölt, hogy az MVM eddig még nem kötelezte kötbérfizetésre, azt nem írták meg, mi lehet ennek az oka.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)