A Volán-társaságok régiós cégbe való összevonása kapcsán a következő lépésként vártuk volna, hogy a piacnyitás előtt százasával érkeznek új járművek a társaságokhoz. Ígéret van arra, hogy 1000-1200 jármű fog érkezni, de már a 24 óra utáninak látjuk a folyamatot. Már itt kellene lennie ennek az ezer járműnek - hangsúlyozta Baranyai Zoltán.
A másik probléma szintén nem új keletű: több éve jelen van a szakmában, hogy bizonyos régiókban - adott esetben egy társaságon belül is egy bizonyos területen - autóbuszvezető-hiány van. Nem találni utánpótlást, sok esetben a társaságok olyan munkavállalókkal tudják csak visszatölteni a létszámot, akik már valamilyen fegyelmi okból elkerültek a cégektől, mert egyébként menetrend-szerinti járatok közlekedése kerülne veszélybe - közölte a szakszervezet elnöke.
Nem csak mi, de a munkáltató is úgy látja, hogy a képzés finanszírozását központilag meg kellene oldani - hangsúlyozta. Ma egy D-kategóriás jogosítvány megszerzése és az autóbusz-vezetővé válás költsége 750 ezer forint körüli összeg. Egy pályakezdő vagy egy több éve munka nélkül lévő fiatalnak, aki eléri ezt a kort, nincs ennyi pénze. Főleg úgy nincs, hogy annyira nem lehet jól keresni ebben a szakmában, hogy a 750 ezer forintot a keresetével rövid úton vissza tudná pótolni. Nem vonzó a szakma, körülbelül 500 fő hiányzik a szakmából jelenleg - részletezte Baranyai.
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből