David B. Cornstein első hivatalos vidéki látogatásán szerdán Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolat már megváltozott.
Kérdésre válaszolva kitért a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyére, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU" Budapestről.
Kapcsolódó
A CEU-nak nem az amerikai kormány kedvéért, nem az amerikai szenátus kedvéért kellene itt maradnia, hanem Magyarország, a magyar emberek kedvéért. Ugyanis a helyzet az, hogy most Magyarország élvezi az amerikai elnök, az amerikai külügyminiszter és az amerikai nagykövet támogatását. Nagyon jó lenne, ha a CEU ügye nem rontaná el ezt a jó viszonyt - fűzte hozzá Cornstein az MTI beszámolója szerint.
Véleménye szerint a CEU teljesítette mindazt, amit a magyar kormány kért az egyetemtől, megfelel minden elvárásnak, így "a magyar kormány kijelentheti: ezt a problémát megoldotta (...), lehet nagylelkű, és dolgozhat azon, hogy ez az egyetem Magyarországon maradjon".
"Úgy érzem, ha ez az ügy megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése - fogalmazott a nagykövet.
Annak kapcsán, hogy a korábbi amerikai ügyvivő az Egyesült Állmok aggodalmát fejezte ki a sajtószabadság magyarországi helyzete miatt, a nagykövet kijelentette: nagy híve a szabadságjogoknak, a szólás- és sajtószabadságnak, a jogállamiságnak. Ugyanakkor nem gondolja, hogy Magyarországon az a feladata, hogy szóvá tegye, ha a magyar kormány valamiben téved, vagy valamit rosszul csinál.
Az más kérdés, ha valamivel nem értek egyet, barátainknak, szövetségeseinknek el fogom mondani az aggályaimat, de magánjellegű módon, nem mikrofonba - tette hozzá David B. Cornstein
Kép forrása: AFP
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint