Évente 3-4 százalékos gazdasági növekedés kell ahhoz, hogy értelmes időtávon belül megfelelően felzárkózzunk. Ha a felzárkózás stagnál, vagyis ha évi 2 százalék körül állandósul a gazdasági növekedésünk, miközben az euróövezeté ugyanígy nő, akkor azt hiszem, az ügy le van zárva - idézte Dumitrut a román hírügynökség. Véleménye szerint a legnehezebb csatlakozási feltétel a felzárkózás. Az egy főre jutó román GDP az euróövezeti átlagnak körülbelül a 45 százaléka, elég messze a szükségestől. Az euróövezetbe eddig belépett legszegényebb ország Lettország volt: idén januári taggá válásakor az egy főre jutó GDP ott az euróövezeti átlagnak körülbelül a 62 százaléka.
A román GDP az Eurostat adatai szerint az ország EU-csatlakozása, 2007 óta évente átlagosan majdnem 1,8 százalékkal nőtt, miközben az euróövezet átlagosan évi 0,2 százalékos növekedést ért el.
A román statisztikai hivatal előzetes becslése szerint Románia gazdasági növekedése tavaly 3,5 százalékra gyorsult a 2012-es 0,7 százalékról, közben az euróövezetben 0,4 százalékos visszaesést mért a 2012-es, 0,7 százalékos süllyedés után az EU statisztikai hivatala.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv