Victor Ponta volt román kormányfő nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénymódosítást. A szociáldemokrata politikus egy Facebook-bejegyzését ismertető lap magyarázatképpen hozzáfűzte: a magyar kormány kezdeményezése elsősorban a Soros György által pénzelt budapesti egyetem ellen irányul, amely be is jelentette, hogy a jogszabály elfogadása arra kényszerítené, hogy elhagyja Magyarországot - írja az MTI.
Victor Ponta - akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar-román viszony - az utóbbi hetekben több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Nemrég a paksi atomerőmű-projekt állami finanszírozhatóságához gratulált Orbán Viktornak, illetve több fórumon is kifejtette meggyőződését, miszerint Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia a "soha meg nem valósuló egyesült Európa" emlegetése helyett, csakhogy ehhez "nem elég bátrak" a vezetői.
Ponta mostani újabb dicséretét a román közszolgálati rádió által működtetett Rador.ro portál azonban fenntartásokkal kezelte, a hozzáfűzött magyarázatból kiderül: a cikkíró hátsó szándékot gyanít amögött, hogy a volt román miniszterelnök a külföldi egyetemek romániai működésének szigorításáról akar törvényjavaslatot kidolgozni. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy két romániai egyetemet (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet) is Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban