A tevékenységünk március 10-én lezárult – szerepel az RNBH Konzorcium közleményében, akik közel öt évvel ezelőtt vették át a patkánymentesítési feladatokat a fővárosban.
A konzorcium munkatársai búcsúlevelükben többek között azt írják:
Büszkék vagyunk rá, hogy kollégáink úrrá tudtak lenni a fővárosi patkányhelyzeten, elfogadható, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően alacsony fertőzöttségi szinten tudjuk átadni a tevékenységet. Bízunk benne, hogy eredményeink fennmaradnak, a Főváros lakossága a jövőben is csak elvétve találkozik a kellemetlen kártevőkkel.
A RNBH közleményében azt is felidézte, hogy öt évvel ezelőtt nagy port kavart, amikor több évtized után ők mint új társaság vették át a patkánymentesítési feladatokat a fővárosban: kártevőmentesítési munkálataikat egész pontosan 2018. július 23-tól kezdték el Budapesten.
„A munkánk 2018-as megkezdésekor a fertőzöttség mintegy ötszöröse volt az elvártnak, a lakosság joggal panaszkodott a kialakult állapotra. A helyzet romlását sikerült megállítani – amit néhány kerületben a főváros által elrendelt intenzív irtási program is segített 2019-ben – majd fokozatosan javítani tudtunk a körülményeken. Az igazolt patkányfertőzések az első hónapokhoz képest mostanra mintegy 70 százalékkal csökkentek” – állítják a konzorcium tagjai.
Az RNBH azt is megjegyzi, hogy míg például öt évvel ezelőtt 1000-1500 havi szintű bejelentéssel számoltak, ez mára havi 500-ra apadt.
2021-ben nyílt közbeszerzési eljárás keretében újabb két évre megbízást kaptunk a patkányirtási feladatokra, azonban idén nem jártunk sikerrel, a korábbi vállalkozó vezette konzorcium ajánlatát nyilvánították nyertessé
– indokolták az elköszönés okait az RNBH konzorcium tagjai, amelynek közleményét a következő cégvezetők jegyzik:
- Reisinger Mátyás, Rovért Kft;
- Takács Zoltán, Növényvédő és Kártevőirtó Kft;
- Rotár Tamás, Bogármérnökség Kft;
- Szabó Ákos, Hygiénia Kft.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Hónapok óta nincs mozgólépcső Budapest egyik legforgalmasabb pontján
Autósok, figyelem: korlátozások jönnek az M0-s és a 7-es főút csomópontjában
Lefoglalt orosz eszközök: a tét nagy, de hova álljanak a belgák?
Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba
Nem volt szabotázs? Hernádi Zsolt elárulta, mi okozhatta a tüzet a Mol olajfinomítójában
Hobbiból bütyköli az autót az udvarán? Börtön is lehet belőle!
Eltűnt egy fül-orr-gégész főorvosnő, nagy baj lehet ebből