Cukorbetegség, laktóz-intolerancia és gluténérzékenység után is jár adókedvezmény, erről azonban sokan nem tudnak, pedig egy évben akár 82 800 forinttal csökkenthetnék az adójuk összegét. A személyi kedvezmény a bruttó minimálbér 5 százaléka - azaz a betegek enynyivel csökkenthetik az összevont adóalapjukat. Éves szinten ez az összeg tavaly 76 500 forint volt, a minimálbér emelése miatt idén már 82 800 forinttal lehet csökkenteni az adó összegét - figyelmeztet a lap.
"Ez a kedvezmény alanyi jogon jár, a szülő a betegségben szenvedő gyermeke után nem veheti igénybe, és nem is átruházható például a házastársnak" - tájékoztatott Fülep Attila adószakértő. A kedvezmény érvényesítésére év közben is lehetőség van, ha az ember a munkáltatója felé jelzi, hogy erre jogosult.
Azonban nem kell beavatni az alkalmazót, ha diszkréten intézné az ügyet: az adóbevallásban egy összegben is igényelheti. Ehhez az igazolást, az egészségkárosodás jellegétől függően a szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve az általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állíthatja ki.
Érdemes tudni, hogy a megállapítás után is visszaigényelhető öt éves intervallumban: ez az éves adóbevallások önellenőrzésével oldható meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2018-ban beadott önellenőrzések visszanyúlhatnak 2012-ig, így akár 381 600 forintot is jóváírhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén a beteg számláján.
A 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe.
Nyugdíjkatasztrófa: ezt várják el Matolcsyék az emberektől
A Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium is arra jutott, hogy siralmas a magyarországi nyugdíj-előtakarékossági helyzet. A jegybank és az NGM is abban látja a megoldást, hogy egymillió ember megjelenik a nyugdíjpénztáraknál. A katasztrofális állapotok miatt a 2008-as válságot tartják a fő problémának, arról nem szólnak, hogy államosították a pénztárak vagyonát a második Orbán-kormány alatt.
A fotó forrása: Napi.hu.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat