A kormány az utolsó milliárdokat is kivette a héten a költségvetés tartalékából, a választások utánra az első félévi keretből csupán 690 millió forint maradt - olvasható a portálon.
A tartalék elvileg az előre nem látható kiadásokra szolgálna, ám lényegében teljesen kifogyott, amit jól jelez: a kormánynak már arra sem maradt pénze, hogy a téli olimpián pontot szerzett sportolókat és érmeseket megjutalmazza.
Kapcsolódó
A költségvetés tartalékát a kormány az idei büdzsében 110 milliárd forintban határozta meg. A 2011-es államháztartási törvényben létezik egy szabály, amely szerint a mindenkori kormány az első félévben csak a tartalék 40 százalékát költheti el: ez így idén 44 milliárd forint, amelyből elment 43,31 milliárd.
A pénz részben a nyugdíjasok ajándékaikra ment, de jutott pénz az építőipari cégeknek, sportra, és az egészségügyi büdzsé lyukainak betömködésére.
Pánikra ugyanakkor nincs ok, hiszen az Országvédelmi Alapban 60 milliárd forint pihen még.
A Zoom.hu szerint az Országvédelmi Alapban lévő pénztől függetlenül a tartalék ilyen mértékű lemerítése semmiképpen se nevezhető felelős költségvetési gazdálkodásnak.
Hasonló egyébként a helyzet az uniós támogatásokkal, amelyeknek nagy részét lekötötte a kormány. Egy kormányváltás esetén nem lenne a megalakuló kormánynak érdemi beleszólása a most futó uniós költségvetési ciklus támogatásainak elosztásba.
Olvassa el a Policy Agenda két hete készült elemzését ebben a témában.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta