Nagy-Kovács Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem a leírt módon látják el a feladataikat. Változatlanul tevékenykednek idős embereket becsapó csalók is, az ilyen bűncselekmények felderítésére külön nyomozási csoport működik 2018 novembere óta.
Példaként említette, hogy csalók márciusban egy olyan nőt kerestek meg telefonon, akitől már korábban is próbáltak pénzt szerezni. Az idős asszony úgy tett, mintha "bedőlt" volna a hívásnak, de amint megszakították a vonalat, a rendőröket tárcsázta, akik azután tetten érték az elkövetőket a II. kerületben.
Kapcsolódó
A csoportot vizsgálva újabb két embert fogtak el. A csalók március közepén ugyanazzal a történettel próbáltak pénzt szerezni: azt mondták valakinek, hogy egy hozzátartozója balesetet szenvedett, ezért adnia kell egy nagyobb összeget.
A rendőrök olyan esettel is találkoztak, amikor az elkövetők azt állították, hogy egy kábítószeres ügy miatt túszul ejtették a rokont, és váltságdíjat követeltek - mondta Nagy-Kovács Dávid.
Obbágy Gábor, a BRFK III. kerületi rendőrkapitánysága bűnügyi osztályának vezetője egy csoportos rablásról számolt be: három férfi mobiltelefonokat tulajdonított el egy taxisofőrtől múlt szombaton. Az elkövetőket már elfogták, amiben kamerafelvételek segítették a rendőröket. A három elkövető a Móricz Zsigmond körtérről a Nagyszombat utcába vitette magát. Ott azonban nem fizették ki a fuvart, sőt elvettek három telefont a taxistól, akit meg is ütöttek. A férfiak közül kettő a vételár kiegyenlítése nélkül elvitt két sört egy Bécsi úti boltból. Egyiküket házkutatás során otthonában fogták el, társa önként jelentkezett a rendőrségen. A harmadik elkövetőt szintén elkapták, őt egy kirakat betörése után rongálás miatt is kihallgatták. A rendőrség kezdeményezte a férfiak letartóztatását. Ellenük nemcsak büntetőeljárás, hanem szabálysértési eljárás is indul, mivel megszegték a kijárási korlátozás szabályait - közölte Obbágy Gábor.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét