Szeptembertől a mostani négy rendészeti szakgimnáziumból csak kettő marad meg, az egyik Körmenden, a másik Miskolcon. A hírt jó ideje ismerik a rendvédelem területén működő szakszervezetek, de az intézményeket fenntartó belügyi tárca nem árult el további részleteket arról, hogyan tervezik átalakítani a szakképzést a folyamatos és egyre nagyobb létszámhiánnyal küzdő területen - kezdi cikkét a Népszava.
A képzés nagyon fontos lenne, hogy kellő utánpótlása legyen a rendvédelemnek, mert a testületet egyre többen hagyják el. Egyelőre viszont nem tudni, mi lesz az adyligeti és a szegedi rendészeti középiskolákkal, az június elején derülhet ki, annyi biztos, hogy technikumként folytatják.
Kapcsolódó
A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára Pongó Géza szerint a rendőrségi, katasztrófavédelmi munka nem lett vonzóbb az utóbbi hetekben sem, mert a lakosságtól ugyan rengeteg elismerést kaptak a rend őrei, de a veszélyhelyzet kihirdetése óta a korábbinál is nehezebb lett a munkájuk. A bérek pedig még mindig alacsonyak: az év eleji tíz százalékos emelés után is általánosnak tekinthető a néhány éve dolgozó rendőrök és tűzoltók nettó 180-182 ezer forintos alapbére, ami pótlékokkal érheti csak el a 220 ezer forintot.
Eközben április 6-tól akár heti 60 órát is dolgozhatnak anélkül, hogy azt túlmunkának tekintenék, vagyis pénzt vagy szabadnapot kapnának érte - sorolta Bárdos Judit, a BRDSZ elnöke. Emiatt az érintett szakszervezetek kérték is levélben Pintér Sándor belügyminisztert és Felkai Lászlót, a tárca közigazgatási államtitkárát, hogy a koronavírus fertőzés miatt leginkább veszélyeztetett állomány kapjon veszélyességi pótlékot, legyenek jogosultak a veszélyhelyzet után a szolgálati törvényben lehetőségként szereplő 14 napos rekreációs szabadságra és a legmagasabb bűnözéssel sújtott településeken kapják meg a régóta nekik ígért pótlékot. De ezekre nemet mondott a tárca, egyedül a cafetéria-keret emelését ígérték meg, de ennek a részletei sem ismertek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Az orbáni mesterterv nyomában: így kerülheti el Magyarország a világgazdaság viharait

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle

Nem csitul a járvány, már gyógyszerhiány is nehezíti a gyógyulást

Érik a gigabotrány: orosz szálak bújtak elő a szupertitkos uniós projektben

Sötét fellegek fenyegetik Németországot: ez ránk is hatással lehet
