Az MTI a rendőrség tájékoztatására hivatkozva azt írja, a nyomozás adatai szerint 2020 szeptemberében nyitották "a bűnös tevékenységre szolgáló" pénzforgalmi számlát. A vállalati bankszámlán érdemleges forgalom hónapokig nem volt. A cég számlájára azonban 2021. február 12-én Finnországból érkezett a kicsalt, 349 949 amerikai dollár (több mint 108 millió forint) összegű utalás.
Az elkövetők több alkalommal csaknem kétmillió forintot vettek fel különböző helyeken automatákból, majd jelezték a banknak, hogy a maradék összeget készpénzben kívánják felvenni. Mivel ennek során akadályba ütköztek, kitalálták, hogy a fennmaradó összeget két másik bankszámlára utalják tovább - tartalmazza a rendőrségi közlemény, amely szerint ez sem sikerült a gyanúsítottaknak, a rendőrségre viszont ezzel egy időben jelzés érkezett a történtekről.
A Pest megyei nyomozók adatokat, információkat gyűjtöttek, és ezek alapján beigazolódott a gyanú, hogy a finn társaság sérelmére csalást követtek el. Azonosítottak három lehetséges elkövetőt, közülük kettőt a napokban, éppen a bankból kilépve fogtak el, harmadik társukat az otthonából állították elő. Vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható járművet, pénzt, illetve mobiltelefonokat és adathordozókat foglaltak le. A 46, 57 és 73 éves férfivel szemben pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat