A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást - írja a police.hu.
Egy budapesti nő 2020. április 9-én megdöbbenve látta, hogy a bankszámláján lévő 62 millió forintot érő értékpapírjait a tudta és beleegyezése nélkül eladták és a pénzt egy ismeretlen számlára utalták.
Kapcsolódó
A BRFK nyomozói a széleskörű adatgyűjtést követően megállapították, hogy K. Györgyné és a jelenleg szökésében lévő élettársa, Balogh Sándor rávette V. Gergő banki ügyintézőt, hogy a nő számlájához biztosítson nekik netbankon keresztül hozzáférést.
A páros munkáját a banki ügyintézőn kívül még két férfi - H. János és F. László - is segítette; ők arról gondoskodtak, hogy legyen egy olyan bankszámla, ahová a jogosulatlanul megszerzett pénzt átutalhatják.
A netbankos hozzáférési adatok birtokában K. Györgyné belépett az ügyfél internetbankjába és néhány tranzakciót követően 62 millió forintot utalt az F. László által nyitott bankszámlára. Ezután a pénzt F. László felvette és átadta társainak.
A rendőrök 2020. július 7-én budapesti lakásán elfogták K. Györgynét, és ott kutatást tartottak. A K. Györgyné és élettársa Balogh Sándor használatában lévő autók csomagtartójában közel 54 millió forintot és 1 millió forint értékű ékszereket találtak. A pénzt, az ékszereket és a nagy értékű autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták.
A rendőrök továbbra is keresik K. Györgyné társát a 37 éves budapesti Balogh Sándort, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Az ügy többi érintettjét elfogták.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt