A jogi képviselő emlékeztet rá, hogy a múlt hét végén bizonyos napilapokban megjelent cikkek azt a látszatot keltették, hogy az ügyészség csupán egy "alku" eredményeként nem emelne vádat Rejtő E. Tibor ellen. Mint az ügyvéd írja, e cikkek érintőlegesen sem foglalkoztak azzal, hogy a nyomozás során feltárt bizonyítékok igazolják-e a kezdetben vélt gyanút. "Ezen túlmenően az ilyen típusú "árukapcsolás" mögött akár a nyomozóhatóságok döntésének befolyásolására alkalmas szándék is meghúzódhatott" - hangsúlyozza a közlemény.