A 2008 márciusától 2013 február végéig tartó programba az 50-79 százalékos egészségkárosodást szenvedett, rehabilitációs járadékban részesülő személyeket vonták be, először régiós, majd megyei bontásban - ismertette Bacsó Orsolya, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) témafelelőse kedden Tatán, a megyei projektzáró rendezvényen. A projektre 15,3 milliárd forint forrás állt rendelkezésre, 2013 február elejéig a támogatási összeg 77 százalékát fizették ki, a hónap végére az érték eléri a nyolcvan százalékot.
A rehabilitációba bevontak közül közel 12 ezer ember kapott bérjellegű támogatást, képzési támogatásban mintegy 10 ezer fő részesült. A bevont ügyfelek körében legnagyobb igény a mentori segítségnyújtásra, a rehabilitációs tanácsadásra, a munkaerő-piaci és foglalkoztatási információk átadására és munkaközvetítésre volt. A képzések közül legtöbben az ECDL tanfolyamot, a számítógép-kezelői ismereteket, az angol alapszintű képzést és a biztonságiőr-tanfolyamot választották.
A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, Pákozdi Szabolcs elmondta, a megyében 456 főt vontak be a rehabilitációba, 319-en sikeresen befejezték a programot, 180 nap eltelte után pedig 87 fő állt munkaviszonyban. A kezdeményezéshez a megyében 154 munkáltató csatlakozott és 335 embernek biztosítottak munkahelyet. A munkaadók a foglalkoztatáshoz bér- és járuléktámogatást kaptak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat