A legutóbbi párttámogatottsági közvélemény-kutatásunk egy új jelenséget mutatott meg nekünk: az "összefogás" szavazó születését. Az elmúlt pár hónapban végzett országos, és helyi méréseink során arra lettünk figyelmesek, hogy megnőtt az "egyéb pártot" választók aránya. Nyomozás után kiderült, sok olyan válaszadó van, aki munkatársuk érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy csak egy ellenzéki összefogásra szavazna. Míg júliusban 1 százaléknyian említették, hogy az összefogásra szavaznának, addig augusztusban és szeptemberben már 2-2 százalék. A biztos szavazó, pártválasztók körében négy százalék az aránya ezen szavazóknak - magyarázta Pulai András ügyvezető igazgató a cég közleményében a mostani kutatás érdekességét.
A biztos pártválasztók között már 4 százalék mondja azt, hogy csak egy teljes ellenzéki összefogásra szavazna, ami felülmúlja az 1-1 százalékon álló LMP és Mi Hazánk Mozgalom, valamint a Párbeszéd támogatottságát, valamint a 2 százalékos népszerűséggel bíró Magyar Kétfarkú Kutyapártot. A biztos szavazók 49 százaléka a Fidesz-KDNP szövetségére szavazna, a DK-ra 13, a Momentumra 11 százalék voksolna, a Jobbik és az MSZP 9 százalékon áll.

A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében változatlan, 30 százalék, amíg az ellenzéké (ha nincs pártokra tagolva), akkor 31 százalék a baloldalhoz kötődő kutatóintézetnél. Eközben 34 százalék nem tudja, hogy kire szavaz majd.

Az országos reprezentatív kutatásban 1005 főt kérdeztek meg szeptember 22-25. között.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem