Helyi szolgáltatókat köt össze pécsi pedagógusokkal a Közösségi Kiállás a Pedagógusokért néven elindított Facebook-csoport - írja a Telex.
Az ötlet lényege, hogy a szolidaritásukat kifejezve a vállalkozások kedvezményeket kínálnak a tanároknak, óvónőknek. Egyelőre leginkább kicsik csatlakoztak, de már akad egy nagy is.
Kapcsolódó
A most már 250 fős csoportot néhány hete alapította Putz Ádám, aki „civilben” a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, akit egy hír és egy cikk késztetett cselekvésre.
A hír szerint az orosz–ukrán háborúra, a gazdasági válságra hivatkozva mégsem kapják meg a pedagógusok a korábban beígért béremelést. A cikk pedig többek között azt mutatta be, hogy a múlt század elején, helyi közösségek kezdeményezésére hogyan lett mindenki számára ingyenes a korábban fizetős középiskolai oktatás az Egyesült Államokban.
A Közösségi Kiállás a Pedagógusokért – Pécs csoporthoz csatlakozó vállalkozások egyelőre egy nyilvános táblázatba kerülnek, valamint a támogató helyekre egy matrica is kerül. Eddig 15 helyi kisvállalkozás (például vendéglátóhelyek, számítástechnikai szerviz, könyvesbolt, fodrászat) csatlakozott a kezdeményezéshez. Az eddigi legnagyobb és legújabb csatlakozó az önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Állatkert.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt