Karácsony Gergely azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás.
A főpolgármester szerint nem mindenhol, vagyis nem "fűnyíróelv" alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja - írja az MTI.
Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell "fésülni".
A főpolgármester a kormányt dicsérve megjegyezte, a közlekedés szempontjából is jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!