Hamdan Mohamed Al-Morsedi Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kíséretében ismerkedett a paksi atomerőműben lévő technológiával és a Karbantartó Gyakorló Központtal, ahol Pekárik Géza és Cziczer János igazgató kalauzolta.
Az Egyesült Arab Emírségekben jelenleg két atomerőművi blokk építése folyik, és további ötöt terveznek. A helyi vállalkozások az atomerőművi technológia területén még nem rendelkeznek tudással, jártassággal.
Az Arab Business Club elnöke úgy vélekedett, Magyarország óriási tudásra, tapasztalatra tett szert az atomenergia alkalmazásában, és erre az arab országok is számítanak. Hozzátette, látogatásának a tapasztalatszerzés a célja. Szeretné feltérképezni a szakmai, tudományos együttműködési lehetőségeket Magyarország és az arab országok között.
Kovács Pál államtitkár kiemelte, hogy folytatódhat az a program, amelyben Magyarország vietnami szakemberek képzését vállalta. Az oktatás, a kutatás-fejlesztés területén vállalhat a paksi atomerőmű fontos szerepet. Az arab atomerőművek leendő szakemberei az egyetemi alapképzést más országokban már megkapták, Magyarországon szakmai gyakorlaton, munkahelyi tréningen vehetnének részt.
A tárgyalások a témában előrehaladottak, ha eredményesen zárulnak, nagy létszámú szakemberképzés indulhat, hiszen hét blokk üzemeltetéséhez jelentős létszám kell. Szaúd-Arábia esetében még ennél is nagyobb kapacitásról, szakemberigényről van szó - jegyezte meg az államtitkár.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják