Két kormányrendeletbe foglalják február folyamán a program korábban rendelet- és szabálymódosításokban rögzített kereteit. Ezek egyike a régi, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos. Átlátható, világos szabályokat szeretnénk, amelyek között nemcsak a jogtudósok igazodnak el.
Az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik a támogatást, akkor is, ha van másik ingatlanjuk, a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is igénybe vehető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát, mozaikcsaládok is élhetnek a lehetőséggel, továbbá nem összkomfortos ingatlan is vásárolható lesz ily módon.
Kapcsolódó
Az ország egyes részein nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Az év elejétől, visszamenőleges hatállyal érvénybe lépő rendelkezés alapján 2015 elejétől lehet visszaigényelni az ingatlanok áfáját - mondta Tuzson.
Egy országos felmérés szerint a lakosság több mint négyötöde támogatja az otthonteremtési intézkedéseket, a 40 év alattiak körében pedig 95 százalékos az áfacsökkentés támogatottsága - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Az új program lezárhatja a devizahitelezés és az ebből fakadó eladósodás, valamint kevés lakásépítés korszakát, ami a baloldali kormányzás "egyik legsúlyosabb öröksége" volt. Az otthonteremtés véleményünk szerint nemzeti ügy, e nélkül a polgári berendezkedés sem lehet teljes - tette hozzá Dömötör.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá