A testület a határozat alapján javaslatokat tesz, véleményez és tanácsadói feladatokat is ellát. A GMO munkacsoport vezetőjét a vidékfejlesztési miniszter, 6 tagját pedig a közigazgatási-, a belügy-, a külügy-, a nemzeti erőforrás, a nemzeti fejlesztési illetve a nemzetgazdasági miniszter delegálja.
A munkacsoport koordinálja a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságra vonatkozó rendelkezések végrehajtását, valamint segíti a jogsértés esetén megállapítható, büntetőjogi felelősséget is tartalmazó szankciórendszer, illetve speciális kártérítés kidolgozását és az ezekhez szükséges tárcaközi egyeztetéseket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A munkacsoport tagjai a határozat szerint díjazásban nem részesülnek.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött