A Ház aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit határozathozatalok követnek.
Ekkor várható döntés a honvédelmi miniszter azon kezdeményezéséről, amely az eddigi 29 700-ról 37 650-re növelné a Magyar Honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát.
Kapcsolódó
A képviselők emellett jóváhagyhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-es üzleti jelentését és a második, 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó nemzeti éghajlatvédelmi stratégiát.
A szavazások után kezdődik általános vita egyebek mellett a kormány kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez, valamint a fogyasztóvédelemhez és a bírósági eljárások elhúzódásához kapcsolódó törvénymódosításairól.
A parlament szerdán folytatja ülését.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt