Orbán Viktor miniszterelnököt a korrupció magyarországi szintjéről is kérdezték a kormányinfón. "Nincs elfogadható szintje a korrupciónak. Érdemes elgondolkodni az életnek annak a természetes szintjein, hogy mi volt 2010 előtt. Nem volt növekedés, csökkent a közvagyon, emelkedett az adósság, részben azért, mert a pénz nagy részét ellopták" - válaszolta a kormányfő. Most viszont szerinte ennek ellentéte megy végbe, márpedig Orbán szerint kizárt, hogy jelentős korrupció mellett ez megtörténhetne. "A korrupt országok szegények" - mondta a kormányfő, mi viszont nem vagyunk azok.
Szerinte a kormánynak most is folyamatosan kell intézkednie a korrupció ellen, bár kizártnak tartja, hogy "jelentős méretű korrupció" működne Magyarországon. Az Index tudósítása szerint például a közbeszerzéseknél az a jó, ha minél kevesebb az "egyszereplős" közbeszerzés (most az összes közbeszerzés 15 százaléka ilyen, amivel az uniós élmezőnyben vagyunk). Az mfor.hu tudósítása szerint Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon a pártok támogatása a költségvetésen keresztül megvalósul, ezért nem kell az üzleti világból pótlólagos forrást bevonnia ahhoz egy pártnak, hogy megnyerjen egy választást. Szerinte nem az üzleti élet szereplőin múlik a pártok ereje, a politikának nincs szüksége pénzre.
Az adócsalást is a korrupcióhoz sorolta, az adóújítások pedig fehérítik a gazdaságot és ennek eredményét még az uniós szervek is elismerik. Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Simicska Lajos gazdagodásáról is kérdezték. "Nem foglalkozom üzlettel, ez nem dolga a politikának. Üzletember se foglalkozzon politikával, mert nem lesz sok esélye. Az üzleti érdekeltségeket és a politikát el kell választani" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le