A Pest megyei Veresegyházon 18 ezren élnek, az agglomerációs települést Pásztor Béla vezeti, aki gyakorlatilag 1965 óta áll a város élén. (A politikus a 2019-es önkormányzati választásokon független jelöltként elsöprő többséggel nyert Simon Tamással, a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.)

A napokban kiderült, hogy egy helyi építőanyag kereskedő, a KUCSA-KER Kft. segítette ki sürgősséggel a várost, hogy az fizetést tudjon adni a dolgozóinak. A Pénzügyi bizottság jegyzőkönyve szerint a munkatársak bérének kifizetéséhez 60 millió forint hiányzott.

A KUCSA-KER szeptember 30-ig hitelez a városnak, ebben az esetben csak a banki költségek megtérítését kéri, ha a város késedelembe esne, a jegybanki alapkamatot plusz 5 százalék késedelmi kamatot kell fizetni. Úgy tűnik azonban, erre nem lesz szükség. A város polgármestere ugyanis arról tájékoztatta a portált, hogy a fizetési napot követően augusztus 6-án megérkezett a 200 millió forint adóelőleg.

Milliárdos hitel

A 2021-es költségvetésben összesen 5,8 milliárd hitelfelvétel szerepel államháztartáson kívülről, ami nem kis összeg az éves 16 milliárdos költségvetéshez képest. 

A polgármester közlése szerint veszteséggel nem kalkulálnak az évben. Hitelfedezetként egy 15 200 m2 alapterületű ingatlant ajánlottak fel, amit a bank el is fogadott. A K&H banktól igényelt összeget többek közt a polgármester álmára, a 2012 óta épülő Álomhegyi-tóra (340 millió), egy kézilabdacsarnok önrészére (412 millió), parkoló kialakításra (115 millió) és ingatlan vásárlásra (660 millió) kívánják fordítani. A tervek közt szerepel egy strand létrehozása is, erre külön hitelt terveznek felvenni.

Az Állami Számvevőszék nem elégedett

Az ÁSZ augusztus 3-án elkészült jelentése szerint Veresegyház 2018-as és 2019-es működési jövedelme negatív értékű volt. Ennek alapján az Önkormányzat működési bevételei nem nyújtanak fedezetet a működési kiadásokra és a hitelek tőketörlesztésére. Ezáltal veszélybe kerül az Önkormányzat működésének pénzügyi fenntarthatósága. A levél felszólítja az önkormányzatot, hogy készítsenek cselekvési tervet, és azt nyújtsák be az Állami Számvevőszék számára.

Bronzból készült medvét is szeretnének

Ehhez képest bekerült a költségvetésbe egy Medve attrakciós szobor a Szadai úti körforgalomba, úgy hogy egy hatalmas medveszobor már állt ott – igaz műanyagból és nem bronzból készült. A kész bronzszobor ára a becslések szerint több mint 100 millió forint lenne. Kérdés, hogy az ÁSZ jelentés után marad-e a terv, vagy megelégszenek a műanyag verzióval - értékel az átlátszó.hu.