A kiszolgáltatott, hiszékeny fogyasztóknak, elsősorban nyugdíjasoknak próbálnak eladni egészségügyi eszközöket, vitaminokat, különböző gyógyászati megoldásokat több tisztességtelen kereskedők - írja a Magyar Nemzet.
A jutányosnak tűnő termékbemutatós lehetőségek már kezdtek eltűnni, ám az idén a koronavírus-járvány felbukkanásával újra elszaporodtak. Az átverésekre, tisztességtelen magatartásra az Innovációs és Technológiai Minisztérium is felhívta a figyelmet.
Kapcsolódó
A lap idézi Cseresnyés Péter fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt, aki többek között azt mondta: a hatóság árubemutatóval vagy telefonos értékesítéssel kapcsolatos jogszabálysértés esetén 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel öt százalékáig terjedő bírságot is kiszabhat. Egy wellnesseszközöket a fogyasztóknak 700-800 ezer forintért áruló cég például tízmillió forintos büntetést kapott, miután hamis leleteket állított ki a vevőjelölteknek, majd méregdrága, de igazoltan hatástalan eszközöket kínált nekik eladásra.
Előfordul az is, hogy egészségmegőrző hatással reklámozott étrend-kiegészítőket kínálnak telefonon, és sokszor az első megrendelt csomagot ingyenesen, mindössze a szállítási költségért küldik postán. Bár ez kecsegtető ajánlat, ám a vásárló így tudtán kívül kötelezetté válhat a jövőben.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező