A Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett a hiteltárgyalások mielőbbi megkezdése mellett. Ezt a kormány többször és hangsúlyosan kinyilvánította, és már számos lépést meg is tett ennek érdekében - közölte a tárca azután, hogy a múlt héten az államadósság-kezelő vezetője arról beszélt, hogy Magyarország még a paktum előtt kibocsáthat devizakötvényt.
Természetesen az EU/IMF képviselőivel folytatott folyamatos egyeztetések mellett az Államadósság Kezelő Központtal (ÁKK) és a velük együttműködő nemzetközi és hazai bankokkal együtt figyelemmel kísérjük a piaci folyamatokat annak érdekében, hogy a megállapodás birtokában a lehető legkedvezőbb feltételek mellett tudjunk kilépni a piacra - fogalmaz a devizakötvény-kibocsátásról szóló tájékoztatásában az NGM.
Megjegyzik, hogy az államháztartás finanszírozása stabil, az ÁKK által elkészített és időarányosan sikeresen végrehajtott finanszírozási terv szerint biztosított.
Az MTI több, egymástól független forrásból úgy értesült a múlt héten, hogy már áprilisban kibocsáthat a piacon dollárban jegyzett devizakötvényt ÁKK. Elemzők szerint ugyanakkor kockázatos és drága lehet egy ilyen akció az IMF/EU-megállapodás előtt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező