A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése. Ahogy korábban is hangsúlyoztuk, a tankötelezettségi korhatár semmilyen módon nem jelent gátat annak, aki tanulni akar - írta közleményében az NGM. A szakképzés átalakítását célzó intézkedések bővítik a tanulók továbbtanulási lehetőségeit, növelik a szakképzés presztízsét - véli a minisztérium.
A Magyar Nemzet "a szakképzési stratégiára" hivatkozva írt arról, hogy ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség csaknem három évvel ezelőtt 18-ról 16 évre leszállított korhatárát. A szakképzés kiterjesztése azonban az intézkedés visszavonását eredményezheti. A kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy