A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra hívja fel a figyelmet, hogy az itt maradó fehér gólyák alapvetően nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen való átteleltetésük is felesleges – olvasható az egyesület MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. A tetőgerincen, a kéményen vagy a fészekben álló madárról már ránézésre tudni lehet, hogy röpképes és egészséges. Ha azonban egy madár napokon keresztül olyan helyen ül a földön, ahol nincs számára táplálék, egészségi állapota úgy ellenőrizhető, hogy lassan el kell kezdeni felé sétálni, és ha felrepül, akkor minden rendben van vele. Ezt a technikát azonban csak nagyon indokolt esetben szabad alkalmazni, mert maga a felrepülés nagyon energiaigényes.
Magyarországon a 2000-es évek eleje óta telelnek át fehér gólyák. Közöttük egyre több lehet az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert ezeknek a sikeres és egyre finomodó túlélési stratégiáknak a birtokában vághatnak bele a következő áttelelésbe.
Az itt maradó madarak viselkedésének magyarázata az lehet, hogy ezek a példányok kevésbé érzik kockázatosnak a maradást, mint az oda-vissza akár húszezer kilométeres, hosszú távú vonulást. Rendkívül változatos táplálkozású madarak, elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Amikor a vizek befagynak, és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, amelyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.
Az ilyen próbálkozás alapvető alkalmazkodási, evolúciós stratégia, mindig vannak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ezek kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet, például most a klímaváltozás hatására, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják az egyre sikeresebb viselkedési sajátosságokat.
Az afrikai madárfajok északra látogató és életben maradó egyedei tették lehetővé Európa élhetővé váló területeinek benépesítését a legutóbbi jégkorszak mintegy tízezer évvel ezelőtti elmúlása után. Egyben ez az oka annak, hogy Magyarország mai fészkelőmadár-állományának jelentős része, köztük a fehér gólya is, még mindig olyan afrikai fajnak tekinthető, amely csak költeni jár ide, élete nagyobb részét úton, valamint Afrikában tölti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Elfogyott a türelem az állattartóknál: Nagy Márton több tízezer munkahelyet veszélyeztet
