A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra hívja fel a figyelmet, hogy az itt maradó fehér gólyák alapvetően nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen való átteleltetésük is felesleges – olvasható az egyesület MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. A tetőgerincen, a kéményen vagy a fészekben álló madárról már ránézésre tudni lehet, hogy röpképes és egészséges. Ha azonban egy madár napokon keresztül olyan helyen ül a földön, ahol nincs számára táplálék, egészségi állapota úgy ellenőrizhető, hogy lassan el kell kezdeni felé sétálni, és ha felrepül, akkor minden rendben van vele. Ezt a technikát azonban csak nagyon indokolt esetben szabad alkalmazni, mert maga a felrepülés nagyon energiaigényes.

Magyarországon a 2000-es évek eleje óta telelnek át fehér gólyák. Közöttük egyre több lehet az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert ezeknek a sikeres és egyre finomodó túlélési stratégiáknak a birtokában vághatnak bele a következő áttelelésbe.

Az itt maradó madarak viselkedésének magyarázata az lehet, hogy ezek a példányok kevésbé érzik kockázatosnak a maradást, mint az oda-vissza akár húszezer kilométeres, hosszú távú vonulást. Rendkívül változatos táplálkozású madarak, elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Amikor a vizek befagynak, és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, amelyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.

Az ilyen próbálkozás alapvető alkalmazkodási, evolúciós stratégia, mindig vannak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ezek kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet, például most a klímaváltozás hatására, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják az egyre sikeresebb viselkedési sajátosságokat.

 

 

 

Az afrikai madárfajok északra látogató és életben maradó egyedei tették lehetővé Európa élhetővé váló területeinek benépesítését a legutóbbi jégkorszak mintegy tízezer évvel ezelőtti elmúlása után. Egyben ez az oka annak, hogy Magyarország mai fészkelőmadár-állományának jelentős része, köztük a fehér gólya is, még mindig olyan afrikai fajnak tekinthető, amely csak költeni jár ide, élete nagyobb részét úton, valamint Afrikában tölti.