Összesen 201 milliárd forintnyi keretösszeggel tavaly decemberben startolt el az a pályázat, amely az átlagjövedelem alatt kereső háztartásoknak kínál 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást energiafogyasztásuk csökkentéséhez - írja a 24.hu abban a cikkében, amely a pályázat elakadásáról szól. A hozzájárulás maximális mértéke napelemrendszerek esetén bruttó 2,9 millió, fűtéskorszerűsítéssel egybekötött napelemprojekteknél pedig 11,3 millió forint.
A pályázatokon elnyert összegeket az Európai Unió helyreállítási alapjának Magyarországra eső forrásaiból fizetnék ki, ám ebből Magyarország még egyetlen eurócentet sem látott. A magyar kormány már legalább egy éve alkudozik az Európai Bizottsággal az alap pénzeiről.
Pedig nagy siker volt
A 2021 végén indult pályázatot akkor a nagy sikerre való tekintettel egy hónappal meghosszabbították. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerint az első ütemet soha nem látott érdeklődés kísérte: összesen több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett.
A beadási határidő idén február 6. volt, és az akkor ismert feltételek alapján márciusban meg kellett volna születnie a támogatói okiratoknak. Március végéig ugyan a pályázók többségét értesítették, hogy jogosultak a támogatásra, a támogatói okiratokat azonban csak augusztusban kezdte megküldeni a lebonyolító szerv, az ÉMI Nonprofit Kft.
Az ÉMI ügyfélszolgálatán korábban azt ígérték, hogy augusztus 31-éig mindenkinek elbírálják a pályázatát, valamint kiküldik az okiratokat egy „kisokosnak” nevezett útmutatóval együtt, mely a kivitelezéshez nélkülözhetetlen lehet. Ezt az ígéretet azonban nem sikerült teljesíteni, és a határidőt kitolták október 31-éig.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe