2012-ben több mint 70 ezren voltak a várólistákon, ez a szám mára 28 ezer alá mérséklődött. A kormány 2013 óta 17,2 milliárd forint többletforrást biztosítottak a várólisták mérséklésére - mondta Rétvári.
Térdprotézis-műtétre ma 906 nap helyett 368 napot, csípőprotézis-műtétre 658 nap helyett 304 napot kell várni átlagosan. A szürkehályogműtéteknél 290-ről 94 napra mérséklődött a várakozási idő - írta az MTI.
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a magyar egészségügy egyik sikertörténetének nevezte a várólistaprogramot, amely négy év alatt 30-70 százalékkal csökkentette mind a várakozók számát, mind a várakozási időt a nagy névjegyzékeken.
A legjelentősebb javulást a térd- és csípőprotézis-műtétre, valamint a szürkehályog- és gerincoperációra várók listáin tapasztalták - mondta.
Kiemelte, hogy Magyarországnak sikerült Európa élmezőnyébe jutnia: sok nagy országot megelőzve Nagy-Britanniával került egy szintre. Bár Dánia és Olaszország "lehagyja", a pozíciója jó - hangsúlyozta.
Kérdésre válaszolva a kórházszövetség elnökhelyettese közölte: a várakozási időben tapasztalható különbség az intézmények között. Bár van lehetőség arra, hogy a betegek másik kórházba menjenek át, hogy korábban műtsék meg őket, ezzel nem élnek szívesen, mert ragaszkodnak az orvosukhoz. A felkínált opció tehát nem hozott áttörő javulást - tette hozzá.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az