Ez a hitelmennyiség összesen 20 019 ügylethez, 13 813 vállalkozáshoz kapcsolódott.

Mindez azt is jelenti, hogy a korábbi hónapokban jellemzően havi 50-60 milliárd forint értékű nhp2-es kedvezményes, 2,5 százalékban maximált hitelre szerződtek a magyarországi pénzintézetek, addig az év utolsó hónapjában felpörögtek és a havi bővülés 75,4 milliárd forint volt, ami az év legerősebb adata lett - felülmúlva a júliusi 71,8 milliárdot is. Ezzel párhuzamosan a havi folyósítás is rekordot döntött: decemberben ugyanis 64,1 milliárd forintot utaltak a bankok, felülmúlva a szeptemberi 57,6 milliárdos eddigi csúcsot.

Bár már az év eleje óta a piaci várakozás az volt, hogy a december lehet a legerősebb hónap és a banki hitelbírálókra nehéz karácsonyi időszak vár, de akkor még úgy volt, hogy a program 2014. december 31-ével véget ér. Tavaly ősszel azonban a monetáris tanács (MT) úgy döntött, hogy az nhp2 keretösszegét ezer milliárd forintra emeli, az igénybevétel határidejét pedig 2015 végéig meghosszabbítja. Ráadásul - a korábbi várakozásokkal szemben - az uniós pályázati dömping sem indult be 2014 végén, az majd 2015-ben következik.

Az nhp 2014-ben számokban (milliárd forint)

Leszerződött összeg

Folyósított összeg


(hó végén)(havi változás)(hó végén)(havi változás)
április126,0n.a.98,3n.a.
május175,049,0141,443,1
június223,448,4183,742,3
július295,271,8238,755,0
augusztus337,442,2272,533,8
szeptember402,765,3330,157,6
október452,049,3369,739,6
november508,856,8408,238,5
december584,275,4472,364,1
Forrás: MNB, Napi.hu-számítás

Az MNB minden naptári hónap első keddi munkanapján közzéteszi a megelőző hét utolsó munkanapjával bezárólag beküldött kkv-szerződések összege alapján a keretösszeg kihasználtságának mértékét.

A friss összesítés szerint a leszerződött 584,2 milliárd forint csaknem 97 százaléka új hitel (a hitelkiváltás a keretösszeg maximum tíz százaléka lehet). Ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 61 százalék, az új forgóeszközhiteleké 27 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 12 százalék.

Az nhp2 keretében 2014 végéig nyújtott hitelek adatai
MegnevezésI. pillér
II. pillér

Új beruházásiÚj forgóeszközEU-sBeruházásiForgóeszköz
Szerződéses összeg (milliárd Ft)345,5153,767,913,23,9
Átlagos hitelméret (millió Ft)22,957,336,142,658,4
Szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamidő (év)6,92,21,46,52,3
Forrás: MNB

A II. pillér keretében (forint- és devizahitel-kiváltásra) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 76 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 24 százalék; a II. pillérben folyósított hitelek 76 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 24 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az uniós hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban. Vállalatméret szerint tekintve megállapítható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele csaknem 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Az I. pillérben nyújtott hitelek cél és vállalatméret szerinti megoszlása
Kép: Forrás: MNB

Az ágazatok közül a mezőgazdaság (32 százalék), a kereskedelem, javítás (24 százalék) és a feldolgozóipar (18 százalék százalék) részesedése kimagasló, így a hitelek csaknem háromnegyede e három ágazatba irányul.

A regionális eloszlás ennél kiegyensúlyozottabb: az eddig leszerződött összeg 27 százaléka jutott a fővárosra és Pest megyére, 17-17 százaléka az Észak- és a Dél-Alföldre, 11-11 százaléka a Közép- és a Dél-Dunántúlra, 10 százaléka a Nyugat-Dunántúlra, valamint 7 százaléka Észak-Magyarországra.