Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért) elmondta: a város 16 milliárd forintos költségvetésében 2 milliárd forintos hiányt okoztak a járványhelyzet miatt elmaradt bevételek és a kormányzati elvonások. A polgármester kiemelte, hogy a tiszteletdíjak 30 százalékos csökkentésével az önkormányzat képviselői és bizottsági tagjai is kiveszik részüket a közös tehervállalásból - írja az MTI.
Csökkentik a városüzemeltetést végző T-SZOL Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióit, valamint a közvetett önkormányzati tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottsági tagjainak létszámát. A törvényben előírt feltételeket betartva kettővel kevesebb igazgatósági tagra és kilenccel kevesebb felügyelőbizottsági tagra lesz szükség.
Kapcsolódó
A polgármesteri hivatalban egyes feladatok összevonása után csaknem 10 százalékos létszámleépítés lesz, ezzel idén 60, jövőre 130 millió forint takarítható meg - ismertette a polgármester.
A városházán megszüntetik a szolgálati időt jutalmazó hűségpénzt, ami 60 millió forinttal csökkenti a kiadásokat. "Ezentúl nem a hűséget, hanem a teljesítményt kívánjuk díjazni" - fogalmazott a polgármester, aki közölte azt is, hogy a jelenlegi kettő helyett februártól a városnak csak egy alpolgármestere lesz.
Szücsné Posztovics Ilona azt mondta, a most bejelentett intézkedéssorozat 300 millió forintos megtakarítást jelent. A racionalizálást a következő időszakban az intézmények, a sport- és civil szervezetek támogatásának áttekintésével, valamint a városüzemeltetés átvilágításával folytatják.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic