A kormány legújabb stratégiai partnere - az eddigi 49-en felül - az Agrana és a Takata lehet, de folynak a tárgyalások a Sparral, Coloplasttal és a Citivel is - mondta az 52. közgazdász vándorgyűlésen Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Hozzátette: a stratégiai megállapodásoktól azt érdemes elvárni, ami a céljuk, vagyis azt, hogy a cégek vezetőit abba a helyzetbe hozzák, hogy amennyiben az anyacégen belül új beruházásról születik döntés, a magyarországi helyszín a legjobb eséllyel induljon, a munkaerő-utánpótlásuk az oktatási rendszeren biztosítva legyen, illetve minél több hazai beszállítójuk legyen. A stratégiai partnerek elbocsátásai kapcsán megjegyezte: ezekre sem a magyar kormánynak, sem az itteni cégek vezetésének nincs befolyása. A 49 partnerből 26-an több mint 10 ezer új munkahelyet hoztak létre - a közel félszáz cég 126 ezer főt foglalkoztat.
Az államtitkár szerint új világrend van kialakulóban, ennek győztesei közé szeretnénk tartozni, ehhez a jövőben is jelentős kormányzati döntésekre lesz szükség. Az ország megújítása a külpolitika megújítását is jelenti, a külpolitika új feladata a magyar gazdasági érdekek érvényesítése az új világrendben. A fókuszban a klasszikus diplomácia mellett a gazdasági érdekek vállalati szintig lemenő képviselete áll - ezt csinálja szinten minden európai ország is.
Szijjártó szerint hármas a célkitűzés:
- az EU-ban itt legyen a legmagasabb az ipar hozzájárulása a GDP-hez,
- az EU-ban itt legyen a legmagasabb az export aránya a GDP-hez mérten
- az EU-ban itt legyen a legmagasabb egy főre jutó FDI
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv