Csaknem 12 milliárd forintot fordít a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére az Új Széchenyi Tervben meghirdetett uniós projekt keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb munkaügyi programjának nevezte a most induló európai uniós projektet.
A programot a rehabilitációs ellátásban és járadékban részesülő ügyfelek számára nyitják meg. Az előkészítő szakaszba 13 ezer embert vonnak be, közülük választják ki azokat, akiknek a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását különböző, személyre szabott programokkal, képzésekkel vagy bérköltség-támogatással segítik. Utóbbi lényege, hogy ötezer munkavállaló után öt hónapig átvállalják a bérköltséget (150 ezer forintig), ennek fejében azt várják el, hogy az érintettek határozatlan időre kötött szerződést kapjanak.
A projekt három nagyobb részből áll; az elsőben az érintettek alkalmasságát kívánják fejleszteni, a másikban konkrét képzésekkel akarják munkaerő-piaci esélyeiket növelni, míg a harmadikkal az új munkahelyek teremtését ösztönzik. A programban részt vevők az egyes projektelemeket külön-külön is igénybe vehetik, de akár végig is járhatják e három lépcsőt.
A 2015. június végéig tartó, 11,7 milliárd forintos keretösszegű program gazdája, illetve megvalósítója a tárca háttérintézményeként működő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. A programra jelentkezőket az ország 85 - erre a célra kialakított - szolgáltató helyén csaknem négyszáz szakember, illetve ügyintéző fogadja.
A projekt során az érintettek minden segítséget megkaphatnak ahhoz, hogy a nyílt munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni; így például a piacképes szaktudás megszerzéséhez szükséges képzési költséget teljes egészében átvállalják tőlük, de akár a részvételhez szükséges utazási kiadásokat is kifizetik helyettük.
Soltész Miklós a sajtótájékoztatón a komplex felülvizsgálati rendszerről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy abban nemcsak egészségi szempontok alapján minősítenek, hanem az adott személy szociális helyzetére vagy a térség munkaerő-piaci, gazdasági viszonyaira is figyelemmel vannak.
Az államtitkár arról beszélt, lehet, hogy valakinek az egészségi állapota megengedné, hogy "ellátásra nem jogosulttá" minősítsék, ám ha az adott térségben magas a munkanélküliség, akkor a komplex felülvizsgálat során a bizottság dönthet a támogatás megadásáról, azaz az érintett megkaphatja a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás valamilyen minősítését.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat