Az emelkedő bérek miatt enyhülni látszik a korábbi aggasztó létszámhiány a kiskereskedelemben. Meglepő területekről érkezik az utánpótlás: újabban az egészségügyi területen, rendvédelmi, állami vállalatnál dolgozók érdeklődnek a bolti állások iránt, miután a 140-150 ezer forintos alapbérek helyett a kereskedelem élből többet kínál - írta a napilap.
Több nagy láncnál már sikerült nyélbe ütni az idei bérmegállapodást, de van, ahol ez még várat magára. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tájékoztatása szerint a Sparnál elérték, hogy az alapbér nem lehet kisebb bruttó 220 ezer forintnál, az Auchan menedzsmentje pedig az eredetileg béremelésre szánt egymilliárd forintos keretet 1,7 milliárdra emelte. Az OBI márciustól emeli a dolgozók bérét, a Tescónál pedig még nem zárultak le a bértárgyalások.
Kapcsolódó
A Metro áruházlánc esetében viszont egyelőre megegyezés nélkül fejeződtek be a tárgyalások. A menedzsment 200 ezer forintra emelte a kezdő fizetésekre vonatkozó ajánlatát, ám a munkavállalók 210 ezer forintot kérnek. A szakszervezet most méri fel a dolgozók hangulatát és az eredménytől függ, hogy merre mozdulnak. Ha dogozók nem fogadják el az munkáltató ajánlatát, a szakszervezetet kész demonstrációt, végső esetben sztrájkot szervezni.
Bár a fluktuáció még mindig magasnak mondható, hiszen 20-30 százalék között van, mégis úgy tűnik, az ágazat kezdi visszanyerni egykor volt magasabb presztízsét. Az egészségügyben, vagy a rendvédelmi szervezeteknél, de ipari vállalatoknál dolgozók közül is egyre többen érdeklődnek a kiskereskedelmi állások iránt.
Igaz, ők leginkább a nagyobb láncoknál helyezkednének el, ugyanis főleg a kistelepüléseken működő kis boltok tulajdonosai már a minimálbért is nehezen tudják csak kigazdálkodni. Az idei újabb kötelező 8 százalékos minimálbér-emelés még nehezebb helyzetbe hozta ezt a réteget. E kis boltokból is sok munkavállaló igazol át a jóval magasabb jövedelmet nyújtó láncokhoz, még akkor is, ha a munkarend gyakran kedvezőtlenebb.
Nemcsak a multik csábítják el a kicsiktől a munkaerőt, hanem azok a magyar láncok is, amelyek a kisebb városokban ugyan a garantált szakmai bérminimumot kínálják, de egyéb juttatási csomagokkal igyekeznek vonzóvá tenni a céget. Ágazati szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az elvándorlás már csak részben irányul külföldre, gyakran egyik üzletlánctól megy át a munkavállaló a másikba, ahhoz a versenytárshoz, ahol kedvezőbb bért ajánlanak, illetve jobbak a munkafeltételek - írta a Népszava.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Eljött az új világ: ebben a városban arcfelismeréssel figyelik, ki hogyan viselkedik

Sikerrel vette az első akadályt az átláthatósági törvény

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Kijöttek az uniós adatok, dobogós a magyar infláció
