A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége - írja a Magyar Nemzet.
Az elismerést többek között azért a munkáért nyújtják át, amelyet az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett.
Kapcsolódó
A KÉSZ kiemelte: "Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rászakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg."
A KÉSZ úgy tapasztalta, hogy az országos tiszti főorvos egy olyan keresztény ember, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly.
"A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén". "Bármi dőreséget mondtak neki, bármi aljasat kérdeztek tőle, bármily ocsmányságot rajzoltak róla, a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak - áll az elismerés indoklásában.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet