A tárgyalásokról egyelőre az elnökség (két közgyűlés között az MTA legfőbb döntéshozó testülete), illetve az intézetvezetők kapnak tájékoztatást - írja a hvg.hu.
Ezt a döntéselőkészítő szakaszt újabb elnökségi ülés követi március 21-én. A Tématerületi Kiválósági Programmal kapcsolatban az elnökség február 12-ei határozata továbbra is érvényben van, írja az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF).
Kapcsolódó
A parlament kedden elfogadta az MTA-kutatóintézetének leválasztásának jogi eszközéről szóló törvénymódosítást, és nemsokára szentmisén lehet az akadémiáért fohászkodni - emlékeztet a hvg.hu.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak