A parlament 124 igen, 50 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Trócsányi László igazságügyi miniszter által beterjesztett, a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot.
A jogszabály szerint vagyonkezelő alapítvány az alapító által rendelt vagyon kezelésére és az ebből származó jövedelemnek az alapító okiratban megjelölt célok és feladatok megvalósítására alapítható. Az alapítvány a javára rendelt vagyon kezelése mellett bizalmi vagyonkezelést is végezhet. A vagyonkezelő alapítvány létesítésének tőkeminimuma hatszázmillió forintnak megfelelő vagyon. Pénz mellett a vagyon nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból (apportból) is állhat.
Közérdekű célra is létre lehet hozni ilyen alapítványt. Közérdekű cél a nevelési-oktatási, kutatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális vagy sporttevékenységek finanszírozása, illetve támogatása vagy ilyen tevékenységet ellátó intézmények fenntartása és működtetése.
Az alapító az alapítói jogokat az alapítványra ruházhatja, valamint azok gyakorlására az alapítvány - legalább ötfős - kuratóriumát is kijelölheti. Ez érintheti az alapítói jogok teljes körét, de azok egy részét is. Felügyelőbizottság kijelölése és annak működése, továbbá állandó könyvvizsgáló megbízása kötelező.
Ha az alapító az alapítói jogok gyakorlására a kuratóriumot jelölte ki, illetve ezeket a jogokat az alapítványra ruházta át, akkor az alapítónak vagyonellenőrt kell kijelölnie a vagyongazdálkodás ellenőrzésére. Az alapító okirat tartalmazza a vagyon kezelésének és felhasználásának alapvető céljait és elveit, illetve rögzíthető benne a befektetési szabályzat. Az alapító meghatározhatja a vagyonnak azt a mértékét, amely alá az alapítvány vagyona nem csökkenhet, ez a tőkeminimumnál kevesebb nem lehet. Meghatározás hiányában a tőkeminimumot kell ilyennek tekinteni. A törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
A hvg.hu korábban azt írta, hogy egy hatalmas alapítványba pakolná a kormány az MTA intézeteit, ám gyanús, hogy ezzel csupán az akadémiai vagyonra akarják rátenni a kezüket.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok