A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyetlen háziorvos ellen sem indított és nem is indít etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést – közölte a Napi.hu-nak küldött közleményében a MOK.
A MOK elnöksége ezúttal is külön kihangsúlyozta, hogy a magyar orvosok jelenlegi nyomásgyakorló akciójában minden kollégájuk önkéntesen vesz részt.
A MOK szombati közleményében azt elismerte, hogy a szervezet elnöksége korábban valóban etikai panasszal élt azzal a megyei kollegiális vezető háziorvossal szemben, „aki fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására”.
A MOK támogatja az új ügyeleti rendszer bevezetésének elvi alapjait – szerepel szintén a MOK közleményben.
Az ügyeleti szerződések aláírásának elutasítása a magyar orvosok nyomásgyakorló akciójának eszköze az orvostársadalom korábban közzétett követeléseinek elfogadására, melyek célja egy betegközpontú, fejlett, biztonságos ellátórendszer kialakítása
– teszi hozzá a szervezet elnöksége.
Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan a MOK magatartása
A MOK etikai eljárást indított egy háziorvos ellen, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti rendszerről. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón elmondta: szerinte elvtelen, tűrhetetlenen és elfogadhatatlan a MOK viselkedése, amely az ellátást is veszélyezteti, továbbá nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik a feladatukat ellátnák. A miniszter egyúttal felszólította az orvosi kamarát, hogy ezt azonnal fejezze be és kérjen bocsánatot. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány folyamatosan partnerének tekintette a MOK-ot, ám amennyiben annak vezetősége politizálni szeretne, a miniszter úgy véli, ahhoz keressenek maguknak egy számukra szimpatikus pártot.A MOK és a kormány aktuális vitájáról és az új háziorvosi ügyeleti rendszerrel kapcsolatos problémákról, valamint a háziorvosok egyre égetőbb hiányáról korábban ITT írtunk részletesebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról