A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a magyar jegybanktól nem várható a közeljövőben monetáris szigorítás, az elmúlt hónapokban a Fed és az Európai Központi Bank (ECB) is a laza irányba mozdult, így ezek alapján a Magyar Nemzeti Bank is fenntarthatja az ultralaza kondíciókat.
Kapcsolódó
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője rámutatott: a jövő év második felében is elmaradhat még a 3 százalékos céltól az infláció, ezért 2020-ban nem várnak szigorítást. Legközelebb 2021-ben folytatódhatnak a normalizációs lépések, az alapkamat emelésére 2021 negyedik negyedéve előtt nem számítanak, de nem kizárt, hogy erre még később kerül sor.
Kifejtette: a hazai gazdaságot jellemző nagymértékű megtakarítási többlet, a következő években az uniós forráslehívások következtében feltehetően jelentős szufficitbe kerülő költségvetési pénzforgalmi egyenleg, és a nemzetközi hozamok miatt a bank szakértői nem számítanak a piaci hozamok számottevő emelkedésére sem, így a Bubor kamatlábak, valamint a rövid állampapír hozamok tartósan alacsony szinten, a kamatfolyosó aljára tapadhatnak.
Török Lajos, az Equilor vezető elemzője jelezte: a tanács következő, december 15-i kamatdöntő ülése izgalmasabb lehet, mivel akkor jelennek meg a friss inflációs jelentés keretszámai. Hozzátette, hogy a magyar jegybank a múlt héten publikált egy tanulmányt, miszerint a globalizáció, a digitalizáció és a csökkenő nyersanyagárak miatt szükség lehet az inflációs célok, illetve azok számításának újragondolására.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője közölte: az MNB továbbra is a lefelé mutató inflációs kockázatokat tartja erősebbeknek a gyenge európai konjunktúra miatt, illetve a magyar állampapír plusz (MÁP+) bevezetésétől, valamint a jövő évi kisebb költségvetési hiánytól várja a makrogazdasági egyensúly erősödését, az infláció elszaladásának megakadályozását.
Regős Gábor jelezte: annak ellenére, hogy a maginfláció elérte a jegybanki célsáv tetejét, a közeljövőben nem lehet a monetáris kondíciók érdemi szigorítására számítani, legfeljebb a swapállomány (devizacsere-állomány) csökkentésére vagy a kommunikáció lazítására kerülhet sor decemberben, összességében pedig a laza monetáris politika tartós fennmaradása várható.
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán