A magyar kormányfő gratulált a sikeres riói olimpiarendezéshez, hogy végül minden nehézségen sikerült úrrá lenni, és elmondta, Magyarország szándéka változatlan a 2024-es olimpia megrendezésére - mondta Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök.
A miniszterelnök szerint a NOB Agenda 2020 programja Magyarország "testére van szabva", hiszen arra bátorít, hogy a megapoliszok után a világ középméretű nagyvárosai is pályázzanak. Magyarország a következő években - az olimpiai pályázattól függetlenül - szinte minden olyan közlekedési, turisztikai és sportfejlesztést megvalósít, amely az ötkarikás játékok céljait is szolgálhatja.
Így mostantól nem az a kérdés, hogy miért rendezzünk olimpiát, hanem az, miért ne rendeznénk? - fogalmazott Orbán Viktor a megbeszélésen.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le