Szavaiból az derül ki, hogy Lentner minden egyes egyetemi oktató és hallgató fejébe bele szeretné verni azt a káoszt, amit ő gondol a világról - írta a portál. És azt gondolja, ehhez azért van szükség, hogy a Fidesz 2018-ban nyerni tudjon. Emiatt van szükség arra, hogy a Matolcsy-alapítványok a pénzt ilyen ideológiai munkára költsék-
Meggyőződésem, hogy a 2018-as választás az azon fog múlni, hogy mi, a mi koncepciónk, a mi elveink, a gazdaságpolitikánk, társadalompolitikai szemléletünket a társadalom mennyire fogja elfogadni - mondta a közgazdász. Lentner szerint a közgondolkodást kell ahhoz megváltoztatni, de országos szinten, hogy az emberek elfogadják, elhiggyék, tudomásul vegyék és akarják ezt a fajta gazdaságpolitikai tevékenységet.
Ehhez pedig könyvek kellenek, új típusú közgazdasági oktatásra van szükség, tehát az egészet, ami idáig volt, azt le kell cserélni, ki kell iktatni. Utóvédharcok vannak, a neoliberális értelmiség részéről, az MTA egy ilyen beszorult, korábbi, az MSZP-SZDSZ-szel kiesett, benyomult, tehát az akadémián próbálják magukat tartani. Ez egy harc. Szellemi csoportok közötti harc. És ebben tehát Matolcsy György, aki ebben vezéralak, emblematikus figura, ennek az egész ánordtoxiának, és hát a támadás. Nyilvánvaló, hogy oda kell lőni, ahol a legsűrűbb a szellemi atmoszféra - sorolta a kuratóriumi tag.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Anyáznak, amihez jó képet kell vágni: a teljes futárszektor súlyos válságban van
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Újabb könnyítés érkezett az év végére, már így is fizethet