Ismertetése szerint a kormányfő az elmúlt hét év eredményeinek megvédését nevezte a következő választás tétjének; ezek között kiemelte az ország határainak megvédését a sokak által támadott határkerítéssel együtt, a családok és a munkahelyek biztonságának megőrzését és a közbiztonság fenntartását.
A kormányfő beszélt arról a NATO köreiben publikált számításról, amely szerint 2020-ig 60 millió migráns kelhet útra Afrikából, túlnyomó többségük Európa irányába.
Kapcsolódó
Orbán Viktor előadása a nemzetközi ügyek széles körét ölelte fel, beszélt a világrend megváltozásáról, az Európa előtt álló feladatokról, és hosszan értekezett az új francia államfőnek a héten megjelent nagyinterjújáról is. Emmanuel Macronnak a Le Point-ben kifejtett gondolatai helyenként egyezést mutatnak Magyarország érdekeivel, ugyanakkor az interjú számos megállapításával vitába szállt Orbán Viktor.
A külpolitikai realizmus szükségességével, a nyugat válságjelenségeinek leírásával például teljes mértékben egyetértett a miniszterelnök, ahogy azzal a megállapítással is, hogy az európai alapelvek tiszteletben tartásával ki kell javítani azokat a hibákat, amelyek miatt ma Európa rosszul működik - mondta Havasi Bertalan.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben