Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt: Orbán Viktor a nyár elején jelentette be, hogy a kormány szándéka, hogy a minimálbért 200 ezer forint bruttóra emeljék meg, és a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán a tervet a szociális partnerek is elfogadták.
Az mfor.hu ezért megkereste a munkaadói oldal szereplőit, miként látják a tárgyalásokat, továbbá milyen kompenzációt tartanának elfogadhatónak a 200 ezres minimálbérért cserébe.
Kapcsolódó
Zs. Szabó Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop elnöke úgy fogalmazott, hogy a legutóbbi tárgyaláson sokat haladtak, és a kormány ismeri a munkáltatók álláspontját. A már bejelentett 200 ezres minimálbérrel kapcsolatban elmondta, hogy mindenképpen járulékcsökkentést kérnek, azonban a rendkívül nagy társadalmi támogatást élvező minimálbér-emelést a munkaadói oldal nem fogja akadályozni.
A nagyobb kérdést a garantált bérminimum tervezett emelése jelenti – ez a kormány tervei szerint 219 ezerről 260 ezer forintra nőne. A szakember elmondta, hogy amennyiben ez a lépés megtörténik, akkor jelentősen nőhet a garantált bérminimumot kapó munkavállalók száma, a jelenleg nagyjából 700 ezer főről közel 1 millió főre, ugyanis sokan vannak azok, akik most valamennyivel a garantált bérminimum felett keresnek, azonban fizetésük nem éri el a tervezett 260 ezret.
A garantált bérminimum növelési ütemével kapcsolatban az ÁFEOSZ-Coop a két lépcsős emelést támogatná, akár úgy is, hogy az első lépcső 2022 januárjában, a második pedig 2023 januárjában történne meg, míg a kormány az egy lépcsős emelésre hajlik inkább – ez a munkáltatók szerint egy jelentősebb 5-6 százalékos járulékcsökkentés esetén megvalósítható csak.
Az elnök hozzátette, hogy az álláspontok közelednek, bár konkrét számok még nincsenek, úgy tűnik, hogy a kormány szándéka nem áll messze a munkáltatói oldalétól. A legutóbbi egyeztetésen Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára már arról beszélt, hogy a kormány fontolgatja a kétlépcsős emelést, és a járulékcsökkentést mindenképpen egységesen képzelik el.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a lapnak úgy fogalmazott, hogy konstruktív tárgyalást folytattak a kormányzat és a munkavállalók képviselőivel. „Elhatároztuk, hogy októberben a munkaadói és munkavállalói oldal is megkísérel egységes álláspontra jutni és novemberben megállapodunk a jövő évi minimális bértételekről”.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem