Március 2-án, Nagyszalontán kezdődik meg az Arány János-emlékév. Az ünnepi eseménysorozatról szeptemberben döntött az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia, akkor dőlt el az is, hogy az emlékév fővédnöke Lovász László az MTA elnöke lesz, és az MTA létrehozta az Arany János Emlékbizottságot. Utóbbi feladata, hogy megszervezze a tudományos rendezvényeket, megemlékezéseket.
A lebonyolításra a Miniszterelnökség a "rendkívüli kormányzati intézkedések" csoport terhére 4 milliárd forintot adott a bizottságnak - derül ki a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből. A kormány emellett arról is döntött, hogy Lovász László mellett az Emlékbizottság állandó tagja lesz Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Áder János köztársasági elnök is.
Az emlékév programjait Debrecenben, Nagykőrösön és Budapesten tartják meg. Májusban tudományos ülésszakot rendez az MTA. A jegybank tavaly augusztusban pedig arról döntött, hogy külön emlékérmét veret Arany János tiszteletére.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A magyar kormány is aláírta a levelet: Orbán szövetségese Brüsszelhez fordult
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat