Vadai Ágnes (DK), Varga-Damm Andrea (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP) szerdai közös közleményében a kezdeményezést azzal indokolta: választ akarnak kapni arra, ki és miért vezényelte ki a Magyar Honvédséget az utcákra, illetve melyik vállalatokhoz és miért küldtek honvédelmi irányítócsoportokat, és ezeknek pontosan mi a feladatuk.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy az általa vezetett létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport honvédelmi irányítócsoportokat küld bizonyos vállalatokhoz, és arról is beszélt, hogy az országot hét járőrkörzetre osztották, illetve mostantól nagyobb létszámban lesznek jelen katonák az utcákon.
Az ellenzéki képviselők szerint azonban a szakminiszter sem a vállalatokhoz kiküldött akciócsoportok, sem az utcára vezényelt katonák kapcsán nem indokolta meg, hogy miért van szükség ilyen drasztikus intézkedésekre, a honvédség ilyen célú felhasználására, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottságot sem tájékoztatta előre a megtenni tervezett lépésekről.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat