Nem lehet toldozgatni-foltozgatni a Hungaroringet, néhány éven belül az egész létesítmény újjá kell építeni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyulay Zsolt. Több olimpiai sportág vagy szakág új otthona lehetne a létesítmény.
A Hungaroring májusban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium asztalára teszi a létesítmény felújításának, akár újjáépítésének tervét - számolt be Gyulay Zsolt az Arénában.
Az elnök-vezérigazgató jelezte, hogy csak a pályacsík szeptemberi-októberi újraaszfaltozása 7-800 millió forintba kerül, de a kerítések cseréje is hasonlóan költséges lehet. Az épületrészeket és a lelátókat sem lehet sokáig toldozni-foltozni, Gyulay Zsolt egy újjáépített modern létesítményt tervez.
A cégvezető szerint a külföldi példákat is meg kell vizsgálni, túlzásokba azonban nem esnének. Hozzátette, hogy az esetleges olimpiai rendezés egyik helyszíne is lehetne az újjáépített pálya, és hosszabb távon otthonává válhat akár a szlalom kajak-kenunak, akár a triatlonnak.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával készült interjút teljes terjedelmében meghallgathatják vasárnap este 6 órától az InfoRádió Aréna című műsorában.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is