A belvíznek és a Balaton vizének megjelenése a településen több összetevő következménye. Az egyik a magas víztartás, vagyis az, hogy az engedélyezett felett tartották a Balaton vizét hosszú hónapokon keresztül. Az engedélyezett vízszint egy darabig a 110 centiméter volt, ám egy határozat jogerőre emelkedése után ez 120 centiméterre nőtt, és időnként még afelett is tartották. Amikor a problémák keletkeztek, 130 centiméter felett is volt a vízállás - mondta.
A következő adaléka ennek az erős észak-északkeleti szél, ami szintén egy 30-40, akár 50 centit is ráemel a déli-parti vízállásra. Most a Balaton vízállása teljesen kezelhető, 120 centiméter körül van. Már még magas egy kicsit, de mivel nincsenek nagy szelek, a medrében van a Balaton. "Keletkeztek azonban olyan problémák, amelyeket most kell javítani. Több millió forintos a kár. A pontos számot a polgármester azért nem tudta megmondani, mert a partvédelemben, a betonozásban okozott kár felmérése még zajlik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat