Az államtitkár a Világgazdaság üzleti napilap innovációs rendezvényén elmondta: a pályázatok várhatóan az év második felében jelennek meg. A partnerségi megállapodás értelmében a hétéves uniós költségvetési periódusban kutatás-fejlesztésre és innovációra (k+f+i) a tervek szerint valamivel több mint 800 milliárd forint juthat - ismertette.
Ennek súlypontját a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) jelenti, amelyből k+f+i tevékenységre 520 milliárd forint vissza nem térítendő forrást, valamint 200 milliárd visszatérítendő támogatást, egyebek mellett kedvezményes hitelt, garanciát fordítanak majd - mondta el az államtitkár. Ezen túl más operatív programokban is van közvetlenül k+f+i pályázatokra fordítható összeg - tette hozzá.
Cséfalvay Zoltán kiemelte azt is, hogy a mintegy 800 milliárd forintból csaknem 140 milliárd megy közvetlenül induló (startup) vállalkozások, illetve az ezek közötti intézményrendszer támogatására.
A másik fontos pénzügyi csatorna a Horizont 2020 - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A közvetlenül Brüsszelből elérhető mintegy 77 milliárd eurós keretből a hazai várakozások szerint 300-350 millió eurót nyerhetnek el magyar pályázók.
A programról szóló tájékoztatásban, az ezekre a pályázatokra való felkészítésben kiemelt szerepe lesz a Nemzeti Innovációs Hivatalnak - tette hozzá.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek